Telt az idő és furcsa dolgot vett észre. Bár a kapcsolatot megszakította a családdal, most a párjával éppen úgy érzi magát, mintha otthon lenne. „Már megint ezt csinálod! Mindig csak ezt csinálod!” Ugyanazok a körök, veszekedések, minták, hangulat és a vágy, hogy megszabaduljon ettől, hiszen nem véletlenül hagyta maga mögött a családot.
Szakítás. Új kapcsolat, árad a flow, minden más. Telik az idő. Gyanússá válik, hogy megint kezdi „otthon érezni magát”. „Úgy viselkedsz, mint anyám!” Ugyanazok a körök, veszekedések, minták, hangulat és a vágy, hogy megszabaduljon ettől, hiszen nem véletlenül hagyta maga mögött a családot.
Szakítás. Új kapcsolat. Idő. Otthonossá válik. Mindig ugyanaz. Menekülés. Újra.
Szakítás. Tehetetlenség. Újra. Az ő hibája. Újra. Mi ez az egész?
A válasz: parentifikáció és mintaismétlés. Kissé bővebben: a parentifikált vagy szülősített gyerek, a kapcsolatért a korának megfelelőnél nagyobb felelősséget vállal. Jellemzően akkor, ha a szülők egyike vagy mindkettőjük nem megfelelő módon látja el a feladatát. Ez alkalmazkodás, válasz egy új kihívásra (ha anya beteg, a gyerek megtanul teát főzni, vagy teregetni). Ekkor hasznos lehet a gyermek számára, ismerkedik a felelősséggel, új képességeket gyakorol és tanul meg. A szülősítés lehet azonban romboló is, a legsúlyosabb esetben a gyermek gyermekkor nélkül marad. Akkortól destruktív, amikortól kimeríti a gyermek erőforrásait és tartalékait. Amikor mindig ő megy boltba, ő főz a kicsiknek, ő mos, ő tanul, ő kér kölcsön apának, ő hoz bort anyának, ő mondja, hogy a szülők ne veszekedjenek, neki panaszkodik anya, ő áll apa elé, amikor ideges, vele pedig valójában senki nem foglalkozik.
Ez a viselkedési mód, ez a működés nem csak a gyerekkorra lesz jellemző, tovább fog élni felnőtt korban is. Mások igénye kontrasztos marad, a saját igények láthatatlanok vagy bűnösek lesznek. Neki erősnek kell lennie, mert mindenki gyenge körülötte és ez szenvedést okoz. Aki erős, megoldja mások életét. Aki gyenge, az magára figyel és ezzel párhuzamosan tehetetlenné válik; keresi azt, aki annyira erős, hogy képes saját magát semmibe venni.
A parentifikált gyerekek szülővé válva tudattalanul, de hajlamosak megismételni, ami velük történt és az ő gyerekeik nagyobb eséllyel lesznek szülősítve. Hosszabb távon a parentifikált élet hajlamosít a szorongásra, a függőségre, a szomatizációra, a mérgező kapcsolatok kialakítására, az elmagányosodásra (illetve ezek kombinációira), és komoly szenvedéssel társul.
A szülősítés az egyik leggyakrabban megfigyelhető jelenség a függő családban. Akkor fejlődik ki, amikor a gondviselő nem képes ellátni a szülői feladatait és ez a gyerekekre hárul. Nekik kell gondot viselniük magukra, jellemzően a nagyobb testvérre hárul ez a feladat és nem csak magát, a kisebb testvéreit is ő gondozza. Sőt, a szülő helyett átvett felelősséggel a szülők gondozója is ő lesz, ez pedig a gyerekek által felvett szerepekben is megnyilvánul.
A parentifikáció a család minden fejlődési szakaszára hatással van. Kisgyermekkortól a felnőtt létig. A fiatal felnőttek egyre inkább függetlenek lesznek, majd kirepülnek. Ezt a folyamatot némely szülő veszélyforrásként érzékeli, az addig kialakított családi egyensúly felborulásaként. A leválás során a gyermek egyre kevésbé tart igényt a gondoskodásra és ezzel párhuzamosan egyre inkább az önmegvalósítás és a függetlenség felé halad. Ez a folyamat megakadhat. Ha a gyermeket elárasztja a bűntudat, ami abból a hiedelemből fakad, hogy nélküle az egész család működésképtelenné válna (ezért magával nem szabad foglalkoznia, csak – ahogy eddig is – másokkal).
Ha a szülői ház elhagyása erős bűntudat-érzéssel társul, az nehezíti a párkapcsolati elköteleződést (elárulom a szüleim, ha szeretem a párom). Bizonyos esetekben a parentifikált gyermek fiatal felnőtté válva teljesen szembefordul a szülői elvárásokkal. Minél erősebbnek érezte a kötődését a családjához, annál intenzívebben fogja elkerülni azt. Szélsőséges esetben teljesen megszakad a kapcsolat. Így több energia marad az önálló élet és a saját család kialakítására. Ez sikerül is, és idővel nagyon hasonlóvá válik a születési családhoz, ahol felnőtt és amitől menekülni igyekezett. Hogyan alakult így? Miért alakított ki egy olyan környezetet, ami elől menekülni akart? Épp azért, mert menekülni akart előle. Viszont a családi kapcsolatokat érzelmi szinten soha nem lehet megszakítani. A menekülés valójában a status quo fenntartása, a menekülés ára pedig az, hogy tudattalanul újjáépíti azt, amit nem tudott megváltoztatni.
Néha a párkapcsolati gondoknak a szülősítés adhat hátteret és olyan magyarázatot, ami segítheti a változást. A parentifikáció erősen hat az egyénre, de csak az egyéni nézőpontból nem lehet megérteni, ugyanis generációkon átívelően létezik. Így, teljes egészében érdemes ránézni és megismerni, mert ezáltal kaphat értelmet a működése és ez szükséges a megváltoztatásához.
