A kötődés fogalma és fontossága a legtöbbek számára ismerős. Főként szülőként találkozhatunk vele a kötődő nevelés és általában a gyermeknevelés kapcsán, de egyre többet lehet olvasni a párkapcsolatra vonatkozó alapvető hatásáról is. A hosszú távú kapcsolatokban újra és újra megjelennek krízisek, amik megterhelik mindkét felet. Különösen fontos, hogy ezekben a helyzetekben hogyan viselkedik a pár és hogyan próbálja megoldani vagy feldolgozni ezeket a nehéz helyzeteket, amelyekben a kötődési mintázatok sokkal kontúrosabban jelennek meg. Ezen minták megismerése segíti azt, hogy a kapcsolatban tudatosabban legyünk jelen és a felbukkanó krízis ne távolítsa a párt egymástól, ne gyengítse a kapcsolatot, hanem erősítse azt.
„A kötődés lehet bármely viselkedésforma, amelynek eredményeképpen a személy közelséget teremt vagy tart fenn valamely másik, világosan meghatározott egyénnel, aki érzékelhetően jobban képes boldogulni a világban. Ez akkor a legnyilvánvalóbb, mikor a személy ijedt, fáradt vagy beteg, és hogy megnyugodjék, vigasztalásra és gondoskodásra szorul.”
A kötődési rendszer célja a biztonság élményének átélése. Nem csak az embernek van szüksége arra, hogy biztonságban tudja magát. A természetben élni veszélyes, ha a kölyöknek nincs a közelében olyan, aki mellett biztonságban, védelemben tudja magát, sokkal nagyobb eséllyel fog elpusztulni, ezért alapvető fontosságú a védelemkereső viselkedés.
A kötődési személyt legfőképpen a rendelkezésre állás jellemzi, ami biztonságérzetet nyújt a hozzá tartozónak (és ez a záloga a túlélésnek is, főleg az olyan állatoknál, amelyek születésükkor még kevéssé képesek megvédeni magukat).
Szemben azzal a felfogással, hogy a kötődés, illetve az anya-gyerek kapcsolatok kialakulásának és fennmaradásának elsődleges feltétele a táplálás; valójában a szülők érzelmi, óvó, gondviselő szerepe legalább olyan fontos, mint a tápláló szerep. A biztonság nem csak a fizikai, hanem érzelmi biztonságot is jelent.
A gyerekeknek szüleikkel való korábbi tapasztalatai összegződnek, majd formát kapnak, ezeket nevezik „belső munkamodelleknek”, amelyek később alapvetően befolyásolják a viselkedést. A kötődési rendszer tehát egy nyitott, bioszociális homeosztatikus szabályozó rendszer.
A kötődési rendszer célja a biztonság élményének átélése; ez a legelső és legfontosabb célja az érzelmi élet szabályozásának. Egyikünk sem szüleik azzal a képességgel, hogy saját érzelmi reakcióit szabályozni tudja. Ezt tanulni kell, és jellemzően a szülőktől tanuljuk meg, tapasztalati úton. A belső munkamodellek alapozzák meg minden későbbi kapcsolat prototípusát. Ezek a modellek viszonylag stabilak maradnak egész életen át.
A kötődési viselkedés védelmet, illetve gondoskodást kereső oldalát kiegészíti a gondoskodást adó oldal, előbbit a gyengébb, segítségre szoruló, utóbbit a tapasztaltabb, segítséget nyújtani tudó egyének mutatják. A rendelkezésre állás és a gondoskodás megtapasztalása olyan biztos bázist nyújt, amely lehetővé teszi, hogy az egyén eltávolodjon a kötődési személyétől, és magabiztosan tudjon elindulni és felfedezni a világot amelyben él. Optimális feltételek meglétekor tehát a kötődés magabiztosságot ad a saját cselekvésre, ugyanakkor, ha az egyén veszélyhelyzetben van, szorong vagy fáradt, szüksége lesz a fizikai közelségre is.
A szülők viselkedése a kötődés kialakulásában alapvető, az első öt év eseményei pedig kiemelkedő fontosságúak. „A kötődési rendszer célja a biztonság élményének átélése; ez a legelső és legfontosabb célja az érzelmi élet szabályozásának. Ebben az értelemben számos mentális zavar kialakulásánál hátterében fölfedezhető, s következésképp a terápiás hozzáállás módszerét is meghatározza.”
A kötődés mintázatai
A kötődés alapvető célja adott. De az eléréséhez több út vezethet, amelyeket kísérleti úton vizsgáltak. Az idegen helyzet teszt a csecsemőkori kötődési stílusokat, illetve az azt kialakító anyai viselkedést vizsgálja, továbbá a csecsemők kötődési biztonsága is meghatározható vele. A teszt során a szeparációra és az azt követő újraegyesülésre adott válaszreakciókat követik figyelemmel, ami három különböző kötődési mintázat rajzolódik ki:
- Biztonságos kötődés: ha az anya is velük van, akkor nyugodtan játszanak, idegen megjelenésekor nem mutatnak félelmet. Szeparációkor hevesen tiltakoznak, ha az anya visszatér, könnyen megnyugszanak. Adaptív stratégia a gyermek részéről. A közelségkeresés és az exploráció egyensúly jellemzi. Az anya biztos bázisként funkcionál, amit nem feltétlenül fizikai kontaktussal ér el, hanem nagyobbrészt szemkontaktus útján.
- Ambivalens: a gyermekek nem érzik biztonságban magukat, még anyjuk jelenlétében sem. Exploratív viselkedésük ennek megfelelően korlátozott. A szeparációra hevesen reagálnak, újraegyesüléskor ambivalensen viselkednek, kapaszkodnak az anyába, aztán ellökik maguktól, csak lassan tudnak megnyugodni.
- Elkerülő: nem keresik az anya közelségét, idegen megjelenésekor és szeparációkor sem mutatnak heves érzelmeket, nyugodtnak tűnnek. Ugyanakkor az elkerülő gyerekek sem élnek át kevesebb vagy kisebb intenzitású stresszt, csak a stressz külső megnyilvánulási jelei hiányoznak. Az idegenekkel szemben nagyobb bizalmat mutatnak, szeparáció után nem keresik anyjuk közelségét. A felderítő viselkedés alatt nem, vagy csak kis mértékben használják anyjukat biztos bázisként, a szemkontaktus keresése ritka.
- Dezorganizált: leginkább a szervezetlenség és a szétesettség jellemzi, a kötődési viselkedés nem tudja betölteni adaptív funkcióját, egymásnak ellentmondó viselkedési jellegzetességek jelennek meg. Hátterében állhat a szülői elhanyagolás, abúzus, illetve feldolgozatlan trauma, veszteség. A dezorganizált mintázattal rendelkező gyermekek számára a szülő nem csak a biztonságot reprezentálja, hanem a félelmet keltő viselkedést is, és ez okozhatja a megváltozott viszonyulási módot. Mivel a gyermek nem tudja bejósolni, hogy a szülő hogyan fog viselkedni, nem tudja megfelelően kialakítani a saját viselkedését sem.
A kötődés haszna - nem biztos, hogy csak a biztos jó
A kötődés evolúciósan meghatározott, a mintákra azonban erősen hatnak a kulturális jellegzetességek. A legtöbb országban a biztonságos kötődés a leggyakoribb (USA 57%, Uganda 57%, Kína 68%, Japán 68%). Ugyanakkor Izraelben az ambivalens, Németországban pedig az elkerülő minta a leggyakoribb (52%). Érdekes, hogy Japánban elkerülő kötődést egyáltalán nem találtak.
Közhiedelem, hogy csak a biztonságos kötődés a „jó”, a különböző minták különböző körülmények mellett lesznek adaptívak:
- A biztonságos kötődés leginkább akkor lehet megfelelő stratégia, ha a szülők számára elérhetőek a megfelelő erőforrások, amik szükségesek a felneveléshez, továbbá a szülők elég motiváltak, kis számú gyermeket vállalnak, de azok felnevelésébe nagy energiát képesek fektetni
- Az elkerülő kötődés akkor lehet adaptív, ha a szülők nem szeretnének megfelelő mennyiségű energiát befektetni a nevelésbe. Ekkor a fokozott exploráció, ami a környezet jobb megismerését és hamarabbi, illetve jobb hatásfokú kiaknázását vonja maga után, hozzájárul ahhoz, hogy a gyermek a szülők által biztosított relatíve kisebb ráfordítást más forrásokból tudja biztosítani
- Az ambivalens kötődés akkor válhat adaptív stratégiává, ha a szülők nem tudnak megfelelően gondoskodni a nevelésről. (Tehát amíg az elkerülő stratégiánál a szülők nem akarnak, itt nem képesek jól gondoskodni) A gyermekek viselkedése kikényszeríti a szülők figyelmét, és azt, hogy utódaikkal foglalkozzanak, így összességében a gyerekek jobb körülményeket biztosítanak maguknak.
- A dezorganizált kötődést nem tekinthetjük adaptív stratégiának.
Nagyobb részt nem a gyermeken, hanem a szülőkön múlik, hogy melyik mintázat lesz jellemző.
Amennyiben megváltozik a szülői viszonyulás, a kötődés mintázata is változhat. Az idő múlásával és a gyermek fejlődésével párhuzamosan a gyermek egyre inkább a magáévá teszi ezen viszonyulási formákat, ami így fokozatosan kikerül a szülő nagyfokú kontrollja alól. A szülők irányítóból referenciaponttá változnak. A gyermek magáévá teszi a kötődési mintát, ami kihat a későbbi társas kapcsolataira is, és időben nagy folytonosságot mutat. Fontos megjegyezni, hogy a kötődési mintázatokra kevésbé hat a gyermek karaktere, mint a szülők gondoskodó viselkedése. Ilyen értelemben a gyermek kötődési mintázata nagyobbrészt a szülő terméke, amit a gyermek a sajátjaként kezel és használ a mindennapokban.
A kötődés irányában azonban jelentős változás következik be: a szülőre irányultság a serdülőkor beköszöntével átadja helyét a kortársaknak, pontosabban a kortárs szerelmi kapcsolatoknak. Ők lesznek az új kötődési személyek, akiktől gondoskodást várnak el és akiknek gondoskodást szeretnének adni. Az új rendszerben az eddigi kötődési funkciók mellett már a szexualitás is hangsúlyosan megjelenik. Ez a változás a kötődési biztonságot adó személyeknél is megjelenik, egyre vonzóbb lehetőségként jelenik meg számukra, hogy távolabbi referenciapontként szerepeljenek gyermekeik életében.
Összegzés: a kötődés motivációs bázisa a védelem megszerzésére fókuszál és nem függőségként, hanem folyamatos lehetőségként kell elképzelnünk. A kötődési rendszer célja a biztonság élményének átélése; ez a legelső és legfontosabb célja az érzelmi élet szabályozásának. Nagyobb részt nem a gyermeken, hanem a szülőkön múlik, hogy melyik mintázat lesz jellemző. Ezek a modellek viszonylag stabilak maradnak egész életen át és minden kapcsolatunk kialakításában szerepet fog játszani. Ha sikerül megismerni, tudatosabbá válhatunk szülőként, de párként is, erről fog szólni a következő bejegyzésünk.
Források:
Fónagy Péter (2003) A kötődés generációs átvitele: egy új elmélet. Thalassa (14) 2-3
Chisholm, J. S. (1996) The evolutionary ecology of attachment organization. Human Nature, 7
Ainsworth, M. S., & Bowlby, J. (1991) An ethological approach to personality development. American Psychologist, 46(4)
Fotók:
Female opossum (Didelphis virginiana) carrying young. Frank Lukasseck, Getty Images
Mother gorilla hugs baby. Fredrik Von Erichsen
