Mindenkiben van egy könyv.
A párkapcsolat idővel változik. Az elején még minden magától értetődő volt és tökéletesen működött. És milyen könnyen és örömmel mentek a dolgok! Nem kellett dolgozni a kapcsolaton, elég volt spontánnak lenni. „Perfectly balanced as all things should be”. Belülről valahogy így nézett ki:
Telt az idő és mindez megváltozott. A párkapcsolat fejlődött, de nem lett könnyebb benne lenni. A spontaneitás akadozni kezdett, az egyensúly megbomlott. Már dolgozni kellett vele, mégpedig sokat. Néha felmerül a gyanú, talán én vagyok, aki többet dolgozik ezen és ez így nincs jól.
"Én mindent megtettem ezért a kapcsolatért, te meg semmit!"
Ha erősen koncentráltak, észrevehették, hogy a belső kép is némiképp átalakult:
A rózsaszínes ködöt észrevétlenül eltüntette a hideg fényben dolgozó szigorú bíróság és a grammra pontos mérlegelés. Ki tett többet a másikért? Ki tett többet ezért a kapcsolatért?
Ha volt valaha hasonló megélésed, az azt jelzi, volt olyan kapcsolatod, ami elég hosszú ideig élt ahhoz, hogy megmutassa mire van szüksége egy érett kapcsolatnak. Alapvetően bizalomra és igazságosságra. Ezekhez pedig elengedhetetlen az a tapasztalat, hogy a másik legalább annyit beletesz a kapcsolatba, mint én.
Miért múlt el a szívecskés korszak és jött helyette az elvárás, a munka és az állandó mérlegelés?
Mindenkiben van egy könyv. Mindenki feljegyzi magában, hogy ő mennyit adott és a másiktól mennyit kapott. Ha nagy az eltolódás, megborul az egyensúly és vele együtt a kapcsolat. Végül is miért legyek egy olyan valakivel, aki csak kihasznál?
A feljegyzésekhez kell egy főkönyv, amelybe lehet vezetni a kiadásokat és a tartozásokat. Majd a főkönyvet rá lehet tenni a mérlegre, ami megmutatja, létezik-e az egyensúly. Ha nincs az baj, mert "a megbízható kapcsolatokkal összeegyeztethetetlen az, hogy az egyik fél kihasználja a másikat. Épp ellenkezőleg. A kapcsolatokat az teszi hosszú életűvé, hogy az emberek képesek megfelelően megbízhatóak maradni."¹
Szóval a főkönyv vezetése és a mérleg egyensúlyozása az érett, fejlődő kapcsolat állandó kelléke. Fontos jelzést adhat arról ez milyen és hogyan működik. Ha nagyjából egyensúlyban van, az jelzi a kapcsolati elkötelezettséget és biztonságot. Terápiás munkánk során általában olyan párok fordulnak hozzánk, ahol a főkönyv nagy eltérést mutat, a mérleg pedig elbillent az egyik oldalra.
"Én mindent megtettem ezért a kapcsolatért, te meg semmit!"
A mérleg egyensúlyba állításához jobban meg kell ismerni a főkönyvet, hiszen azt nem csak a párkapcsolatok alatt írjuk hanem mindig és gyermekkorban tanuljuk meg, hogyan kell vezetni.
A párkapcsolatban a főkönyv ideális esetben szimmetrikus. Annyit adsz, amennyit kapsz.
A szülő-gyermek kapcsolatban ideális esetben aszimmetrikus. A szülő többet ad, mint a gyerek.
A szülőnek mindig többet kell befektetni a gyermek irányába, gyermekként ő is többet kapott a szüleitől. A főkönyv valójában így kerül egyensúlyba, generációkon átívelve és a szüleinktől kapott többletet a gyerekeink felé törlesztjük és így tovább. A családi rendszer mindig generációk közötti és érdemes a ebből a nézőpontból is megvizsgálni, hátha láthatóvá vagy érthetővé teszi az egyéni vagy párkapcsolati szempontból nem érthető vagy félreérthető dolgokat.
Ahogy megszületett gyerek alapvetően jogosult a többletre, a fejlődésével párhuzamosan megtapasztalja, milyen ha érdemeket szerezve tud jogosulttá válni (nem csak kap, hanem viselkedésével kiérdemli), ez a felnőttség felé vezető út, a felelősség vezető út, a természetesen megérdemelttől a munkával kiérdemeltig. Ez a kapcsolati igazságosság életszerűsége.
És mi van akkor, ha a szülők nem írnak többletet a gyerek főkönyvébe? Ha olyan elvárásuk van, hogy a gyereknek ugyanannyit kell adni, mint amennyit kapott? És mi van akkor, ha a gyerek főkönyvébe mínuszok kerülnek?
Mínuszból indulva a gyermek törődés utáni igénye és jogosultsága megmarad. Ha nem kapja meg, akkor a jogosultsága destruktív lesz. Aki ebben a destruktív jogosultságban él, úgy véli, joga van úgy viselkedni ahogy ővele viselkedtek, tehát rombolóan. Hiszen gyermekkorában minden nap megerősítette abban, hogy igazságtalanság éri és egyre gyűltek a hiányai, mínuszai. Az egész világ az adósává vált.
A saját nézőpontjából tényleg jogosultsága van ezt továbbadni. Soha nem volt többlete, mindig mínuszból, hitelből kellett élnie, ez nem igazságos és ez az érzés sokszor rombolássá válik. Ez nem szándékos rosszindulat, számára így működik az élet. Amit kapott, azt fogja természetesnek véve továbbadni.
Szenvedélybetegekkel és gyermekotthonba került gyerekekkel dolgozva gyakran tapasztalható ez, persze nem csak náluk fordul elő. Egy pár egyik tagja (X) elmesélte, amikor az apja hazaért, ő rögtön az asztal alá bújt és nem is akart kijönni onnan, amíg az anyja ki nem cibálta onnan. Apa alkoholista volt és a családon belüli erőszak X számára a mindennapok része lett. Ahogy a félelem és a tehetetlenség is. Őt pedig semmi nem védte meg, csak az asztal. Hátha nem veszi észre, hátha elrejti, megvédi. Nem sokszor sikerült. Minden ilyen alkalommal íródnak a mínuszok és egyre természetesebbnek tűnik az a megélés, hogy ez normális. A megtapasztalt családi környezet válik normálissá. Ha akkor a verés, az erőszak, az elhanyagolás volt a mindennapok része, akkor az válik normává akkor is ha fáj, akkor is, ha elviselhetetlen.
Ezek után milyen egy párkapcsolatban élni? Mi lesz az ő kettejük normája? X később a saját gyerekeivel szemben hasonlóan működött, ez hozta őket terápiába, ezen szerettek volna párjával változtatni. És ő egy más szabályok szerint működő párkapcsolatban létezve tudta megélni és magáévá tenni azt, hogy az akkor átéltek bár mindennapiak voltak, de ő nem szeretne így élni és nem ezt akarja normálisnak tekinteni és főként nem ezt akarja tovább adni.
Mindenkiben van egy könyv.
A főkönyv a családban keletkezik és a párkapcsolatban csak tovább íródik. Nem nulláról kezdődik, mindenki valahonnan indul. A mostani problémát pedig úgy lehet leginkább megérteni, ha a teljes történetet figyelembe vesszük. A párkapcsolat az, amikor két történet találkozik, amikor két főkönyvet kell összetenni. Talán említeni sem kell, hogy teljesen más két mínuszos főkönyvvel rendelkező embernek párkapcsolatban élni, mint két pluszos főkönyvvel rendelkezőnek. Mindegyik működhet, de hosszú távon csak akkor, ha egyensúlyban van.
Ezt az egyensúlyt lehet egyénileg érezni, párban megalkotni és generációk között megérteni, hogy aztán ennek mentén lehessen változtatni.
Ha az egyensúly megborult, az a párkapcsolat gyengülését jelzi. A változáshoz nem elég a belátás, bár lehet az első lépése. A valódi változást a tapasztalás jelenti, amikor a pár mindkét tagja tudatosítja, minek mentén éli és alakítja a kapcsolatait, majd gyakorlatban kipróbálja, ez a kapcsolat mennyire biztonságos, igazságos és szimmetrikus.
¹Böszörményi-Nagy Iván: Kapcsolatok kiegyensúlyozásának dialógusa. Coincidencia, 2001
