Természetesnek tűnik, hogy az embernek van életciklusa (csecsemőkortól öregkorig) és ez alapvetően meghatározza az életét. Az életciklus mindegyik szakaszához különböző feladatok, kihívások és lehetőségek tartoznak. De nem csak az egyénnek, hanem a családnak és a párkapcsolatnak is van életciklusa, ez a fejlődés velejárója. A jól működő kapcsolat egyszerre ad biztonságot, állandóságot és ugyanakkor keretet a változásra. Minden szakasz egyben szakítópróba. Ha nem ismered meg, akkor csak sodródni fogsz a kapcsolat változásaival. Ha tudatosítod, megismered, akkor képes leszel gondozni, alakítani. A párkapcsolat életciklusa négy szakaszra osztható: szimbiózis, differenciáció, gyakorlás és újraközeledés, ezeket nézzük meg kissé részletesebben.
A párkapcsolatokban a szimbiózis a nagybetűs szerelem időszaka. Napjainkban egyfajta szerelmi fétisben is élünk, ezért ezt a szerelmet (a társadalmi elvárások mentén) minden párkapcsolatban mindig érezni kell. Régebben nem volt ilyen egyértelmű, mint most, hogy a szerelem valami vágyott és fantasztikus dolog. Az 1500-as években Montaigne a szerelmet egy csúnya betegségnek gondolta, amely azonban (a tapasztalatok alapján) gyógyítható és az ő idejében a házasságot alkalmazták a szerelem gyógyírjaként. Tehát a szerelem instabil állapot, mely nemigen éli túl a párok stabilitását.
Pszichiátriai szempontból a szerelem: normális megszállottsági szindróma. Szerelembe esni őrültség. Nincs rá kezelési mód. De nem is kell, mert spontán gyógyul. De ez valódi őrültség. A realitással való kapcsolat elvesztése. Valami különlegeset találni, megkapni és rájönni, hogy az nem is volt különleges. Szerelmesnek lenni: egy sor illúziót alkotni a szerelemről, önmagunkról vagy arról a személyről, akibe szerelmesek vagyunk. Illuzórikus és kérészéletű. A szerelem lényegéhez tartozik, hogy örökké akar szeretni, igazi természetéhez pedig, hogy csak egy darabig szeret.
Kissé szárazabban: intenzív, szenvedélyes, romantikus érzés, kedvesünk iránti kizárólagos törődés, intenzív vágy a jelenlétére, heves aggódás az állandó kölcsönösségért. Katekolaminok-norepinephrin, dopamin mintázatai jellemzik, időtartama: hetek-hónapok- maximum három év.
Tehát ez olyan őrület, amire párkapcsolatot szoktunk alapozni. A szerelemben érzelmileg feltankolhatunk, hogy legyen üzemanyagunk a kapcsolat későbbi részére.
Amíg a szimbiózisban szinte egybeforrt egységet alkottunk, most (a kapcsolat fejlődésével) új feladatunk lesz: a saját határok újrarendezése, az ellentétek vitája, a másik reálisabb képének befogadása, és annak elviselése, hogy a másik is reálisabb képet alkot rólam. A szimbiózis annak az ideje, hogy megtaláljuk egymást, a differenciáció ideje arra való, hogy megtaláljam saját magam a kapcsolaton belül. Ez a popszerelem vége, amikor a valóság utoléri a kapcsolatot, a rózsaszín szemüveg átlátszóvá fakul.
Ez veszteségélmény – a szenvedély alábbhagy illetve társadalmi elvárásoknak nem felelünk meg (csak az a jó párkapcsolat, ahol szerelemből vannak együtt, mi pedig nem vagyunk ilyen normálisak…).
A szimbiózis szikrázó szalmalángjától indulva a differenciációnál érkezünk meg a kötődéshez, amely a sötétben nő, csendesen, láthatatlanul, észrevehetetlenül, lassan, mint a gyökerek. Mégis ez az amiben meg tud kapaszkodni a felnőtt párkapcsolat, ez a gyökérből táplálkozik, ez segíti, hogy meg tudjon kapaszkodni a viharok során. Ehhez a szalmaláng kevés, a meg nem gyökeresedett kapcsolat pedig gyenge. A palánta nem állja ki a viharokat.
Valós különbségeink felszínre kerülnek és érdemes kialakítani a közös szabályainkat (eddig csak saját egyéni szabályaink voltak, utána eltűntek a szabályok - az egybeolvadásban, most van lehetőség az igazi egyeztetésre, megnézni, be tudunk-e rendezkedni a jövőre). Ideje meghatározhatatlan, de inkább hónapokban mint években mérhető.
Másfelől nyereség is. A szeretet néha se nem hiány, se összeolvadás, hanem közösség, összetartozás, hűség. A szenvedély helyett élvezetté, gyöngédséggé, hálává, tisztánlátássá, bizalommá, boldogsággá alakítják együttlétünket. Csakhogy ez a nyereség nem olyan csillogó, mint az eddigi illúziók. A jutalom, amit kapunk elsősorban belülről és a párunk felől érkezhet.
Ez még midig a kapcsolat építése. A keretek megrajzolása. A következő szakaszban már aktívan használni fogjuk, amit felépítettünk.
A leghosszabb szakasz, évtizedekig benne lehetünk. Általában kevesebb szexualitást tartalmaz, de a veszteség miatti aggódás legintenzívebb formáit ébresztheti fel. A másiktól független aktivitások előtérbe kerülnek. Megjönnek a gyerekek. Dolgozni kell. Karriert építeni. A belső életünkre kevesebb idő és energia jut.
A szimbiózis annak az ideje, hogy megtaláljuk egymást, a differenciáció ideje arra való, hogy megtaláljam saját magam a kapcsolaton belül. A gyakorlásban elég fejlett lesz a kapcsolat, hogy új kihívásokkal is elbírjon, ez általában a gyerekek személyében jelenik meg.
A kapcsolatunk túllép önmagán és egy új életre fókuszál. A család az elsődleges szeretet forrása, szükségszerűen itt szerezhetünk tapasztalatokat erről az érzésről. Általában az itt gyakorolt mintáinkat kapják és tanulják meg a gyerekek. A szerelem emléke a szívünk szerint választott szövetség érzésévé változik.
A gyerekek kirepültek, mi itt maradtunk. De kik is vagyunk mi egymásnak? A szerelemben találkoztunk, aztán megküzdöttünk a szülőséggel és az élet egyéb kihívásaival, van közös x évünk, de most új szakaszhoz érkeztünk. Mihez kezdjünk kettőnkkel?
A szimbiózis annak az ideje, hogy megtaláljuk egymást, a differenciáció ideje arra való, hogy megtaláljam saját magam a kapcsolaton belül. A gyakorlásban elég fejlett lesz a kapcsolat, hogy kifelé fordulva új kihívásokkal is elbírjon. Az újraközeledés a kapcsolat intimitásának és érzelmi tartalékainak keresése.
Források:
Hamilton, N. Gregory: Tárgykapcsolat-elmélet a gyakorlatban. Animula, 1996.
André Compte-Sponville. Kis könyv nagy erényekről. Osiris, 2005.
